Genk - Valencia 0-0 - tudósítás

A mérkőzés összefoglalója - videó

Nagyon jó csapattal találkoztunk, szerintem senkinek nem kell bemutatni a Valenciát. A csapatunk a legjobbját nyújtotta, főleg védekezésben, az ellenfél edzője is azt mondta a meccs után, hogy védekezésben nagyon egyben voltunk.

Személy szerint nekem is több védekező feladatom volt, mint korábban, többet kellett közvetlenül a védelem előtt maradnom. Nem ment rosszul a játék, a pontrúgásokat ugyanúgy én végeztem el, veszélyesek voltak, helyzetek is akadtak belőlük, de olyan helyről nem kaptunk szabadrúgást, ahonnan egyből kapura tudtam volna lőni a labdát. Játék közben próbálkoztam átlövéssel, de sajnos nem sikerült gólt lőnöm.

Kapusunknak, Köteles Lacinak volt egy nagy bravúrja, ezen felül akadtak kisebb, de fontos védései, de mindent elárul a teljesítményéről, hogy nullára lehozta a meccset. Összességében megérdemelten szereztük meg az egy pontot. A szurkolók is fantasztikusak voltak, természetesen telt ház volt a stadionban, együtt ünnepeltük meg a lefújás után az egy pontot.

Négy évvel ezelőtt az AEK Athén színeiben már szerepeltem a Bajnokok Ligájában, azóta mit sem kopott a sorozat színvonala, fantasztikus érzés egy ilyen profin megszervezett, magas színvonalú eseményen játszani. Az Athénnal egy nagyon nehéz csoportba kerültünk, de hazai pályán megvertük a Milant és a Lille-t, az Anderlechttel pedig kétszer ikszeltünk. A mostani talán még annál is nehezebb csoport, hiszen a Valencia mellett a Chelsea és a Leverkusen is nagyon erős, de szerencsére már az első meccsen elkezdtük gyűjtögetni a pontokat, remélem, hogy folytatni tudjuk ezt a jó sorozatot.