Nem véletlenül írtam a Chelsea elleni találkozó előtt, hogy biztosan nem lesz olyan nagy a különbség a két csapat között, mint legutóbb, az 5-0-s vereségünkkor, sőt a célunk a győzelem. Ha ez nem is jött össze, egy megérdemelt döntetlen igen.

Fontos volt, hogy végre normálisabb felállásban játszottunk: visszatért egy középső védőnk, így mindenki a posztjának megfelelő helyen szerepelt.

Sok helyzetük volt, de nekünk is, bizonyos periódusokban pedig mi uraltuk a meccset. Furcsa gólt kaptunk egy védelem mögé bepasszolt labdából - ezt más állásnál, más szituációban ki tudtuk volna védekezni. Aztán felül tudtunk kerekedni ezen, a második félidő elején pedig mi játszottunk jobban, és sikerült is egyenlíteni.

Miután egyenlítettünk, behozták Lampardot, aki adott is szép és jó labdákat, viszont kihagyott egy jókora ziccert, aminek azért örülök. Úgy érzem, megérdemeltük az 1-1-et. A Bajnokok Ligájában ikszelni egy győzelemre játszó Chelsea-vel erőt mutat a csapatnál.

Azt is írtam, hogy a Chelsea ellen ismét a legjobb Köteles Lacit fogjuk látni, mivel mindenkiben benne van a bizonyítási vágy, ha nem úgy sikerül az utolsó meccse, ahogy szerette volna. A 11-es neki egyértelműen az erőssége, a csapatnál talán nem is lepődtek meg nagyon, hogy David Luiz lövését is kiütötte.